A keresztekről

MMA támogatásából valósult meg

A kereszt különböző változataiban az emberi vallást és kultúrát végigkísérő leggazdagabb és legmaradandóbb geometriai szimbólum; ősi és univerzális alakzat

A keresztény művészet centrális szimbóluma a kereszt vagy feszület.

Az útmenti kereszt fogalma
Útmenti keresztnek nevezzük mindazokat a szabadtéri kereszteket, vallásos jelképeket, amelyek nem az egyház liturgikus cselekményeinek színhelyén – templom, temető, kálvária – állnak.
A keresztek csoportján belül megkülönböztetünk feszületeket, amelyeken mindig ott függ Krisztus teste. Ilyen építményeket nemcsak útszéleken találhatunk, hanem más hangsúlyos vagy nevezetes helyeken is. Előfordulnak folyók partján, mezők, dűlők kezdetén, falu szélén, balesetek, esetleg katasztrófák helyén stb.
A kereszteket falusi mesterek, ügyes kezű parasztok, esetleg kőfaragást is tanult emberek készítették.
Külső megjelenésüket több tényező befolyásolta:
– hivatalos egyházi művészet
– mesterségbeli hagyományok
– befogadó emberek kultúrája
Fontos, hogy ezeket az emlékeket – mivel a szabad ég alatt állnak – nem készíthették bármilyen anyagból. Ezeknek időt álló építményeknek kellett lenniük. Az apró formák és részletek alapos megmunkálása is fölösleges volt, mert az idő vasfoga úgyis eltüntette, elmosta mindezt. Az útszéli kereszteket nem az egyház állította, hanem a hívek. Így ezek minden költségét is ok állták.

Keresztállítás Magyarországon
Magyarországon szabadtéri keresztek állításáról a középkor óta beszélhetünk. Ezt támasztják alá a soproni levéltár adatai, mely szerint már a XV. és XVI. században a környékbeli falvakban gyilkosságok színhelyén úgynevezett engesztelő kereszteket állítottak fel.
Egyes kutatások szerint az útmenti keresztek a középkori templomok, monostorok keresztjeinek mintájára épültek. A család földjén állították fel és – mint a templomok, monostorok keresztjeit – oltalmazó és felajánló céllal.
A középkorban leginkább gonoszűzés céljából állítottak fel kereszteket. Valószínű, hogy a reformáció korából ismert képrombolásnak sok ilyen emlék esett áldozatul. Egyes vélemények szerint a ma álló keresztek között már nem találhatunk olyat, amelyet a XVIII. századnál korábban létesítettek. Mások szerint az ország területén még található egy középkori kereszt, Magyarcsanád határában.
A katolikus megújulás során jezsuita szerzetesek misszionáltak az országban. A tanítás hatásának megőrzéseként országszerte állítottak fel kereszteket. Ezeknél a kereszteknél gyakran tartottak búcsúkat, és naponta jártak ide imádkozni és énekelni.
Ezeket a kereszteket búcsúval is ellátták, hogy az emberek minél jobban megszeressék.
A népet ez által is a kereszt tiszteletére nevelték. Ehhez járult még az esti harangszó figyelmeztető szava is.
Gyakran előfordult, hogy a bűnbánati körmenet alkalmával körbevitt kereszteket állították fel a földek végébe, falu szélére, utak mentén, stb. a természeti csapások és károk ellen.
A XVIII. században megtörtént a jobbágyfelszabadítás. Ezután már a parasztság is rendelkezett anyagiakkal, amelyből kereszteket tudtak állítani. Így ebben az időben vált gyakorivá ez a szokás.
1739-ben, nagy pestisjárvány pusztított, amely akadályozta a missziók megtartását.

A feljegyzésekből azonban megtudjuk, hogy ennek ellenére 23 magas keresztet emeltek. Azokat a kereszteket, amelyeket évtizedek óta elzárva őriztek a templomokban, fáradságot nem kímélve elvitték a jezsuita atyákhoz, akik megáldották. Ezeket – visszatérve – nyilvános helyeken állították fel.
A XIX. század második felében készültek az úgynevezett palóckeresztek, melyek sok esetben kiemelkedő népművészeti értékűek.
Az Alföldön a tanyasi iskolák kiépülésével terjedt el leginkább a keresztállítás gyakorlata, míg századunkban a világháború hatására állítottak fel sok feszületet.

A kereszt anyaga

A keresztek anyaga és formája sok mindentől függött:
– az azon a területen élő nép kultúrája, hagyománya
– a környék nyersanyagai és felhasználása lehetőség szerint
Ezért a keresztek anyaga koronként és területenként változott.
Fakereszteket elsősorban falvakban, kőkereszteket pedig városokban állítottak fel. A polgárosodás ütemében azonban egyre elterjedtebb lett a falvakban is a kőkeresztek állítása. Kezdetben kőből és fából munkálták meg a kereszteket, később viszont kedveltté vált a műkő és az öntöttvas is. A korpusz anyaga is változott: Készítettek fából, bádoglemezből, műkőből, öntöttvasból vagy más ritka anyagból.
A fakeresztek egyik típusa, a már említett palóckereszt, melyet lapos faragások díszítenek. Az általában növényi díszítések között kehely, úrmutató és egyéb liturgikus tárgyak faragásait találhatjuk meg. Szórt elrendezési elvük a pásztorbotokéval rokon.

Szegeden és környékén is gyakran előfordul a keresztek egyik nagy csoportja: a bádogkorpuszos keresztek. Bádogkorpuszt általában fakereszteken találhatunk, de időnként előfordul kőkereszteken is. A keresztszárat rendszerint keményfából készítették. Magasságuk általában 3-4 m volt, de egyes területeken előfordult az 5 m-en felüli magasság is. A bádogkorpuszt legtöbbször bádogos, néha kovácsmester készítette el. Az alakot maga a mester vagy ügyesebb, rajzolni tudó falubeli, néha hivatásos festő festette ki.
Kőkereszteket rendszerint olyan helyeken állítottak, ahol volt a környéken megfelelő alapanyag. Természetesen akadt más alapanyaggal rendelkező területeken is kőkereszt, de ezeket inkább vagyonos családok állították. Fából elvileg bárhol állíthattak keresztet, így ezek helyét nehezebb meghatározni. A fa elkorhadt, és ez által eltűnt a kereszt is. Jobb esetben újat állítottak a helyére, gyakran kőből.

A kereszt díszítése
A keresztszárakat gyakran festették, színezték. Sok esetben már csak a nyersfa színe látható. Ezeknél a kereszteknél nehéz megállapítani, hogy eredetileg is ilyen volt-e, vagy az időjárás koptatta le a festéket.
Több célt szolgált a festés:
– egyrészt védte a fát az időjárási viszontagságoktól
– másrészt díszítő szerepet töltött be:
tagolta a keresztszárakat, kiemelte a faragott díszítéseket és feliratokat.
Leggyakrabban a barna és zöld különböző árnyalatait alkalmazták. A keresztek festése megfigyelhető a kőkereszteknél is.
Leginkább csak a hangsúlyozott helyeket festették be: a hajat, a szakállat és a töviskoronát barnára, az oldalsebet pirosra.
Az időjárás elleni befestés általában nem érte el a célját. A többrétegű festék ugyanis megakadályozta a fa, vagy kő szellőzését és ez által elősegítette a pusztulást.
Faragott díszítéseket leginkább a kereszt függőleges szárán és a keresztet tartó oszlopon találhatunk. Az ilyen kereszteken a XVIII-XIX. sz. művészeti stílusainak hatását is érezhetjük.
Gyakori díszítőelemek a növényi motívumok (pl.: rozmaring ág) illetve a liturgikus tárgyak (pl.: kehely).
A kereszteket időnként tetővel borították. Ma már nem dönthető el, hogy a tető nélküli keresztek eredetileg is így álltak-e, vagy az évek folyamán tűnt el a „disz”. A tető lehetett deszka-, zsindely- vagy bádogtető. 20-25 cm széles, hossza pedig a kereszt szárainak hosszától függően 1,5-2 méter. Ismertek a csúcsos, félköríves tetők és ezek változatai kúp alakú, esetleg félköríves tetők és ezek változatai.
A bádogtető lehetőséget nyújtott a bádogos mesternek, hogy szakmai ügyességét megmutassa, ezért elég ritka a minden disz nélküli, egyszerű félköríves tető. Ezek a díszítések részben ornamentális jellegűek és magához a lemezhez kapcsolódnak, másrészben azonban figurálisak és a kereszt szárain található faragott díszítéseket ismétlik, időnként bővítik. Néhol pléhcsengettyűket akasztottak a bádogtetőre, a gonosz elűzése céljából.
Bádogdíszítéseket találhatunk a kereszt szárain is, elsősorban Erdély területén. Ezek lehetnek a nap és a hold megformázásai, vagy Krisztus kínzóeszközeinek ábrázolásai. Általában az INRI felirat alapanyaga megegyezik a korpusz anyagával.
Formája változatos:
– egyik részük kibontott, álló vagy fekvő irattekercsre emlékeztet,
– de előfordulnak különböző geometriai formák is.
A kereszt központi része a korpusz, és az ennek lábánál található ábrázolások.
Ennek kialakítása volt a legnehezebb, mert összhangban kellett lennie a fej tartásának és arckifejezésének a kéz és a láb tartásával, valamint a test helyzetével.

A korpusz megjelenése az apró részletek kidolgozásától függően változatos lehet:
– a kar mindig kitárt, de ennek mértéke változó
– Az ujjak mereven kinyitva, vagy szorosan ökölbe zárva vannak
– a lábak egymáson, vagy egymás mellett helyezkednek el
– a fej jobbra, esetleg balra dől, vagy középen helyezkedik el
– az ágyékkötő megkötése is változatosan jelenik meg:
– jobboldali megkötés, baloldali megkötés, esetleg szimmetrikusan, mindkét oldalon meg van kötve
– a test ritkán S alakban meghajlik, de leggyakrabban szimmetrikus elrendezésű.
Ezek alapján két fő típus különböztethető meg:
– oldalt hajtott fejjel, lógó vagy enyhén meghajlott testtel a halott Krisztust ábrázolják
– szembenéző arccal, „lebegő” testtartással az élő Krisztust ábrázolják
Előfordul a mellkas mintázása is: néha csak enyhén bemélyített részek jelzik a bordákat, máskor azonban vízszintes és függőleges barázdákat figyelhetünk meg. Ez utóbbi által elvontabb, drámaiabb lesz a Krisztus alak ábrázolása.

Magyarországon elterjedt volt a Mária-kultusz. Ennek köszönhetőek a talapzaton álló Mária-szobrok és néhol a talapzat elejébe mélyített piéta.
Megfigyelhető még a kereszteken szentek ábrázolása, mely esetleg az adott hely védőszentjének „tiszteleg”.
A mesterek ezeknek a szobroknak a kidolgozásakor tesznek tanúságot ügyességükről. Ábrázolásuk változó. Leggyakrabban megfigyelhetők:
– lehajtott vagy felfelé tekintő fej
– összekulcsolt kéz
– zártság
– aprólékos kidolgozás
Igényes megformálásukkal és stílusukkal szerves tartozékai az útmenti kereszteknek.

Szokás- és hagyományvilág
A keresztek többsége útkereszteződés mellett vagy egy birtok végében áll. Előfordulnak azonban máshol is. Ily módon megkülönböztethetünk olyan kereszteket, amelyek:
– templom vagy temető területén állnak
– utak mellett vagy útkereszteződésben állnak. Némelyik ma már magányos, elhanyagolt, de valaha sokat használt út haladt mellette.
– egy család birtokán álltak, esetleg még ma is a birtok területén állnak. Ez a szokás e században terjedt el.
– régi tanyasi iskolák mellett álltak Ha a kereszt útban volt, vagy új keresztet kellett állítani a régi tönkrement kereszt helyére, gyakran előfordult, hogy eredeti helyéről eltávolították, az építményt.
A keresztek nagy részét fogadalomból vagy hálából emelték, esetleg régi szerencsétlenségek emlékeként. A keresztek egy részét magánszemély vagy család állíttatta, más esetekben azonban több személy vagy család, esetleg egy egész faluközösség fogott össze.
A keresztek elnevezése is többféle lehet. Kaphatták nevüket:
– az állíttató/k/ról
– a területről, ahol állnak
– az útról, amely mellett állnak
– az iskoláról, amely előtt állnak
– valamelyik megjelenési sajátosságukról
Ha a keresztet nem védett területre, vagyis nem templom és temető területére állították, akkor gyakran kerítéssel vették körül, amely egyrészt védte a keresztet a legelésző állatoktól, másrészt figyelmeztette az arra járókat a hely szent voltára. Ez a kerítés általában 80-120 cm magas volt és 2×2 méteres területet fogott közre. Rendszerint dísznövényeket ültettek erre a területre, és időnként a kerítésen kívülre is, vagy magas fákkal vették körbe a területet.
Népi szokásjog szerint a kereszt és a körülötte lévő kis kert az egyház tulajdona volt, bár telekkönyvileg vagy más írásbeli megegyezésben nem írták át.

A kereszt körüli területet az állíttató család vagy közösség, főleg az eladó lányok gondozták.
Ok vitték a virágokat és az o feladatuk volt, hogy minden nyári szombaton és a jeles ünnepeken virágcsokrot tegyenek a feszület lábához.
Az alapító család kihalása, esetleg elköltözése után a környéken lakók viselték gondját a keresztnek és környékének.
A feszület felszentelése nem volt magától értetődő. Csak akkor történt meg, ha az állíttató alapítványt tett, amiből a létesítményt fenn tudták tartani. A felszentelés ünnepélyes keretek között történt: bemutattak a helyszínen egy szentmisét, prédikációval.
A felszentelés után vendégséget tartottak. Egyes családok a felszentelés évfordulóját is ilyen keretek között ünnepelték meg.
Az útmenti és temetői feszületek, a régi falusi nép életében jelentős szerepet játszottak. Ezt mutatják a hozzájuk fűződő szokások. Az új kereszteknek Szegeden keresztapát és keresztanyát választottak. Az o feladatuk volt, hogy az állíttatók mellett és azok elköltözése vagy halála után gondozzák a keresztet. Évente több alkalommal is felkeresték.
– mindenszentekkor egyénileg keresték fel. Ilyenkor virágot és koszorút vittek, este pedig gyertyát gyújtottak a keresztnél. Baranyában 1-2 pénzdarabot is tettek a talapzatra. Ez a halottak napi alamizsnaosztásra vezethető vissza. Ekkor volt szokás – szintén Baranyában fogadalomból felöltöztetni a Mária-szobrokat.
– áldozócsütörtök hetében hétfőn, kedden és szerdán körmenetben mentek a keresztekhez imádkozni. Ilyenkor az emberek, papjuk vezetésével, kereszttel és lobogókkal harangzúgás közben egyik kereszttől a másikig haladva megkerülték a határt.
Ennek a 3 napnak a neve is mutatja a népi szokást: keresztjáró napok.
Az ünnep gyökere a középkorba nyúlik vissza, valószínűleg egy misztériumjáték részének továbbélése – Jézus kivezeti tanítványait az Olajfák hegyére.
– néhol a búzaszentelés szertartását is keresztek közelében végezték
– búcsúk alkalmával csoportosan mentek a keresztekhez, ahol énekeltek és imádkoztak
Néha nem csak mindenszentekkor, hanem minden jeles ünnepen gyújtottak gyertyát a keresztnél.

Rendszeres ünnep volt a keresztállítás évfordulója. Ilyenkor minden évben felkeresték az egyes családok a keresztet. Egyes kereszteknél misét mondtak minden évben, ugyanazon az ünnepen. Ez az ünnep lehetett az állíttató családfő neve napja, vagy a felszentelés évfordulója stb.
A keresztek helyei fontos pontok voltak a térképeken. Segítették a tanyavilágban és a szántóföldeken a tájékozódást. Gyakran ezekről kapták nevüket az egyes tanyadűlők. A keresztek tisztelete általános volt a magyar nép körében.
Az arra járó férfiak megemelték kalapjukat, míg a nők keresztet vetettek. Gyakran imádkoztak előtte egyénileg, de néha több asszony, esetleg egy egész rózsafüzér-társulat kereste fel a falu keresztjeit. Ilyenkor virágot, koszorút vittek rájuk, és szükség esetén esőért könyörögtek.
Fontos állomások voltak a búcsújárás útvonalába esett keresztek. Ezeknél a búcsúsok megálltak imádkozni, énekelni.
A tanyasi emberek ritkán jutottak el a falusi templomig. Ezért számukra jó időben kereszteknél, rossz időben tanyasi iskolák épületében tartottak vasárnapi szentmisét, mely után az összegyűltek bált rendeztek. Ezek voltak a misebálak. Egyes helyeken még ma is szokásban van, hogy a tanyasi emberek számára környékbeli kereszteknél mondanak misét vasárnap. (pl.: Röszke, Domaszék)

Keresztekhez fűződő hiedelemvilág

A nép meghatározott célokkal emeltetett kereszteket.
A kereszt jele minden féle felhasználásban gonoszűző célú. A szántóföldeken, szőlőkben és keresztutakon felállított keresztek a pogány istenszobrok keresztény átalakításai.
Természeti csapásoktól, férgektől, madaraktól, tolvajoktól óvja a termést, bajtól a falut és az útonállót, távol tartja a gonoszt, a betegséget, és gyógyít.
Szegeden naplemente után a siratóasszony keresztet helyezett a halott mellére, míg szintén Szegeden az új házba mindig a keresztet vitték be legelőször.
Más területeken is megfigyelhető a kereszt, gyógyító hatásába vetett hit. Egyes helyeken a gyógyító hatást nem az egész keresztnek tulajdonították, csak egyes részeinek. Ezekből a részekből aztán az emberek igyekeztek egy parányit megszerezni. Más hiedelmek is voltak, melyek szerint a betegséget át lehetett hárítani a keresztre, és ez által az illető meggyógyult.
A köhögős beteg a magán viselt kék szalagot az út menti keresztre kötözte, míg a nyavalyatörős a temetői keresztre csavarta az inget.
A néphit szerint az útkereszteződéseknél vannak a rosszak és bűbájosok, akik arra várnak, hogy az arra haladókat megronthassák. Ezért nem véletlen, hogy sok keresztet állítottak az utak kereszteződéséhez.
A keresztjáró napoknak is megvolt a maga célja. Ezáltal akarták az emberek biztosítani a föld jó termését, és a természeti csapások elhárítását.
Éppen ezért Szeged környékén csak a 3 napos körmenet után fogták be az állatokat a munkába.

(Források: „Útmenti keresztek” Szakdolgozat 1999. Írta: Ábrahám Ildikó; Internet.)